Hogyan bízzunk meg életünk erejében ha soha nem adjuk át az irányítást?

Napjaink társadalmának jelentős problémája az aggódás, feszültség, bizonytalanság. A soha nem múló terhelés érzete, mely felőröl minket és már a családunkhoz sincs türelmünk és a hobbinkra sem szívesen szentelünk időt. Vagy már a reményét is elengedtük az önfeledt szórakozásnak? Az utóbbi években ez még jobban felerősödött, pedig szüleink, nagyszüleink idejében ez nem volt jellemző és, ilyen általánosságban elfogadott.

Stresszes az élet és kész!

Mindenki stresszes.

Ez normális.

Mi meg élve eltemetjük magunkat, mert már az alvás kegyelmét sem tudjuk megadni magunknak. A legfélelmetesebb az egészben az, hogy nem is az a fő probléma, hogy stresszes az életünk. Az, hogy kezdünk hozzászokni!

Kezd kitörlődni a személyiségünk. Megszűnünk létezni. Egyszerűen csak eltűnünk és gyerekeink, szüleink, nagyszüleink meg keresnek, hogy merre vagyunk.

Hol az édesapám, a lányom, az unokám?

Ők azok a rétegek, akik nem találkoztak ilyen mennyiségű impulzussal, mert vagy picik hozzá, vagy túl idősek és Ők másképp szocializálódtak.

Kérdezem Tőletek:

Szerintetek ez hova vezet?

Mi lesz ennek a végeredménye?

A válaszokat mindenkinek a fantáziájára bízom…

Vagy mégjobb kérdés. Mennyire féltek az általatok elképzelt végeredménytől?

Fogós kérdés… Ugye?

Megértem, hogy mindenkinek meg van a saját jólkidolgozott válasza, arra, hogy miért nem tud másképp gondolkodni – érezni – cselekedni.

Megértem, de mi van akkor, ha azt mondom, hogy egy kicsi bátorsággal és kalandvággyal el lehet kezdeni a legapróbb, legveszélytelenebb dolgokban másképp gondolkodni – érezni – cselekedni.

Hagyni az ÉLETÜNKNEK, hogy néhány dolgot Ő oldjon meg helyettünk.

Kérdezem én:

Hogyan bízzunk meg életünk erejében ha soha nem adjuk át az irányítást?

Mindig az észszerűségre hajtunk, de egyre jobban látszik, hogy nem jó a megoldó képlet. El kell fogadnunk, hogy vannak benne változók. Ez így természetes.

Ne hagyjuk, hogy eltűnjünk a süllyesztőben. Vegyük észre amikor, már személyiségünk kerül veszélybe.

Mindannyian egyediek és értékesek vagyunk és ezt a mi feladatunk megőrizni.

Tudatosság, önismeret, önfegyelem kell hozzá és a döntés, hogy elfogadom azt amin változtatnom kell. És változtatok is!

Ne godolj egyből nagy dolgokra.

A változtatás halála, ha azt gondoljuk egyből a legkárosabbnak - legnagyobbnak tűnő tüskét kell kitépni a szervezetünkből.

Értékeld a „kis” változásokat, mert „naggyá” tesznek!