Fontos Tamás - 54178524 (1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 13., Adószám: 55489377-1-39), továbbiakban “Adatkezelő” magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen irányelvek tartalmát és egyoldalú kötelezettséget vállal arra, hogy a tevékenységeihez és szolgáltatásaihoz kapcsolódó bármely tevékenységével kapcsolatos adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban és etikai szabályzatokban meghatározott elvárásoknak.

  1. Jelen tájékoztató a Fontos Tamástól megrendelt szolgáltatások teljesítése során felmerülő, önkéntesen megadott, szerződés, vagy Fontos Tamás jogos érdeke alapján kezelt személyes adatok kezelésre vonatkozik. 
  2. Minden egyes Szolgáltatás vonatkozásában jelen tájékoztató rendelkezik az érintett vonatkozásában kezelt személyes adatok köréről, az adatkezelés céljairól, időtartamáról, az adatok helyesbítésének, törlésének módjáról, lehetőségeiről, az adatfeldolgozók köréről, valamint arról, hogy történik-e harmadik személy részére adattovábbítás.
  3. Jelent tájékoztató Fontos Tamás - 54178524 által egyoldalúan módosítható oly módon, hogy a módosított szöveg jelenik meg a honlapon, ezt követően, az adott szolgáltatás igénybevételével elfogadottnak minősül a módosítás. A komolyabb változásokról, vagy az olyan változásokról, amelyek hozzájárulást igényelnek, külön, egyedi tájékoztatást küldünk.
  4. Az egyes Szolgáltatások megrendelésével Ön mint Felhasználó hozzájárul, hogy személyes adatait Fontos Tamás - 54178524 jelen tájékoztató rendelkezései szerint kezelje (ügyfélkapcsolat). Az ügyfélkapcsolat a kapcsolattartási adatok nyilvántartását jelenti, azonban eDM, marketing szolgáltatásokra csak azok a felhasználók jogosultak, akik ehhez külön hozzájárulást adnak a termékhez tartozó meghatározott helyen.
  1. Fontos Tamás - 54178524 a felhasználóktól kapott, gyűjtött és jelen Irányelvek szerint rögzített személyes adatokat a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályokkal – így különösen az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénnyel –, az adatvédelemre vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, európai uniós jogforrásokkal (különösen a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 sz. (általános adatvédelmi rendelet) szabályaival összhangban kezeli.
  2. Háttér jogszabályként a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a reklámjogi és elektronikus kereskedelemre vonatkozó jogszabályok is érvényesek.
  3. Fontos Tamás - 54178524 kizárólag az ügyfél / felhasználó jelen adatkezelési tájékoztatóban meghatározottak szerint kezeli, addig az időtartamig és arra a célra, amelyhez az ügyfél / felhasználó hozzájárulását adta, vagy egyéb jogalap esetén a külön megjelölt ideig. Amennyiben szükséges Fontos Tamás - 54178524 az érdekmérlegelés elve szerint kezel adatokat, azaz, csak abban az esetben amennyiben a joga, törvényes kötelezettsége vagy jogos érdeke szempontjából ez feltétlenül szükséges.
  4. Fontos Tamás - 54178524 minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megtesz, annak érdekében, hogy biztosítsa a Felhasználók által megadott, illetve hozzáférhetővé tett személyes adatok biztonságát az adatkezelés teljes folyamata során. 
  5. A jelen jelen tájékoztatóban használt kifejezéseket a GDPR-és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmező rendelkezései szerint kell értelmezni.
  1. Az adatkezelésének célja a szolgáltatás(ok) nyújtása. A Szolgáltatás nyújtása körében:
    1. a Szolgáltatáshoz kapcsolódó rendszerüzenet küldés;
    2. külön hozzájárulás esetén reklám tartalmú közvetlen üzletszerzési illetve marketing célú megkeresés (pl. hírlevél, eDM,.);
  2. A személyes adatok felvétele és kezelése egyes, ellenérték fejében teljesített szolgáltatások igénybevétele esetén szerződésen és jogszabályon – így az adózási és számviteli kötelezettségeket szabályozó 1995. évi CXVII., 2000. évi C. és 2003. évi XCII. törvényeken – alapul. 
    Az eDM célú tevékenységek esetében az adatkezelés a Felhasználó önkéntes hozzájárulásán alapul. 
  3. Fontos Tamás - 54178524 által kezelt személyes adatok körét az elektronikus kereskedelmi, számviteli és reklámszabályok befolyásolják, részben meghatározzák, így különösen a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6.§-a, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A.§-14/C.§-ai.
  4. A felhasználói tevékenység megkönnyítése a szolgáltatásokban rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében különféle cookie-k (pl. egy munkamenetre szóló vagy tartós böngésző cookie, flash cookie, stb.) elhelyezésére kerülhet sor. A cookie kis adatcsomag, amely a kiszolgáló által meghatározott információtartalmat gyűjti, illetve tárolja. 

Amennyiben az adatkezelés hozzájáruláson alapul, a 18. életévét be nem töltött vagy az egyébként cselekvőképtelen személy nevében kizárólag a törvényes képviselő adhat hozzájárulást.

AZ ÉRINTETTEK JOGAI

Bármilyen adatkezeléssel kapcsolatos kérdés vagy vélt probléma esetén, kérjük az alábbi elérhetőségekhez forduljon.
tamasfontos@gmail.com

AZ ÉRINTETT TÁJÉKOZTATÁSHOZ FŰZŐDŐ JOGA

Az érintettnek legalább az alábbi információk kéréséhez joga van:

  • Fontos Tamás - 54178524 képviselőjének a kiléte és elérhetőségei;
  • a személyes adatok tervezett kezelésének célja, valamint az adatkezelés jogalapja;
  • az érintett személyes adatok kategóriái;
  • a személyes adatok tárolásának időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  • ha az adatkezelés jogalapja érdekmérlegelés, akkor Fontos Tamás - 54178524 jogos érdeke;
  • Az a tény, hogy az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintett adathordozhatósághoz való joga;
  • Hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén a hozzájárulás bármely időpontban való visszavonásához való jog, amely nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét;
  • A NAIH-hoz mint felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga, illetőleg a bírósági jogorvoslat lehetősége, annak megjelölésével, hogy a pert az érintett – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.;
  • a személyes adatok forrása és adott esetben az, hogy az adatok nyilvánosan hozzáférhető forrásokból származnak-e.

A fenti információkat a személyes adatok kezelésének konkrét körülményeit tekintetbe véve, a személyes adatok megszerzésétől számított ésszerű határidőn, de legkésőbb egy hónapon belül kell közölni.

A tájékoztatás jogának gyakorlása csak az Általános Adatvédelmi Rendelet 14. cikk (5) bekezdésében foglalt esetekben tagadható meg.

AZ ÉRINTETT HOZZÁFÉRÉSI JOGA

Fontos Tamás - 54178524 az érintett igényére visszajelzést ad arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, hozzáférést biztosít a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  • az adatkezelés céljai;
  • az érintett személyes adatok kategóriái;
  • adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  • az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
  • a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga, illetve a bírósági jogorvoslat joga, annak megjelölésével, hogy a pert az érintett – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.;
  • ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
  • Ha személyes adatoknak harmadik országba történő továbbítására kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó garanciákról.

A HELYESBÍTÉSHEZ ÉS TÖRLÉSHEZ VALÓ JOG

Az érintett kérésére Fontos Tamás - 54178524 késedelem nélkül helyesbíti a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, valamint — figyelembe véve az adatkezelés célját — az érintett erre irányuló kérése esetén biztosítja a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

Fontos Tamás - 54178524 az érintett kérésére indokolatlan késedelem nélkül törli a rá vonatkozó személyes adatokat, ha

  • a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az adatainak direkt marketing célú felhasználása ellen tiltakozik;
  • az érintett személyes adatainak kezelése jogszerűtlen;
  • a személyes adatokat uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére gyermekek számára nyújtott információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

A fenti jogok korlátozására csak az Általános Adatvédelmi Rendeletben írt kivételek fennállása esetén kerülhet sor.

D. Hatósági jogorvoslat

Bármely érintett a személyes adatainak kezelésével kapcsolatos vélt jogsérelem esetén az illetékes törvényszékhez, a Veszprémi Törvényszékhez is fordulhat vagy vizsgálatot kezdeményezhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., 1363 Budapest, Pf. 9., ugyfelszolgalat@naih.hu, +36 1 391 1400, www.naih.hu).

Nyilvánosságra hozatal kizárólag külön hozzájárulással történik.

Adattovábbítás harmadik (külső személyhez nem történik). 

interword Kft.
Székhely: 8200 Veszprém, Óváros tér 2.
Cégjegyzékszám: 19-09-506505
Adószám: 12870305-2-19
Telefon: +36 30 992 2321
Továbbított adatok köre: felhasználó neve, telefonszáma, e-mail címe
Az adattovábbítás célja: szerver szolgáltatás biztosítása többek között adattárolás céljából, adatbázis szinkronizálások segítése, automatikák létrehozása adatbázis szoftverben.

 

Veszprém, 2022. december 12.

(A dokumentum letöltése / nyomtatása: ITT)